Az oldalainkba ágyazott Google Adwords kódja marketing célokra, valamint a Google Analytics kódja a látogatottság méréséhez sütiket használ.

Adatkezelési szabályzat Elfogadom

Fény Útja

A Fényfesztivál legintenzívebb élményét akkor élheted át, ha végigjárod a Fény Útja minden állomását.

Az éj leszállta után hazai és külföldi művészek épületvetítései, helyszínspecifikus fényalkotásai ejtik ámulatba a látogatókat Pécs hangulatos utcáin, terein, a város galériáiban és a Zsolnay Negyedben. Az érdeklődők találkozhatnak analóg és digitális technikán alapuló fényalkotásokkal, statikus és interaktívan irányítható fényinstallációkkal egyaránt.

A belvárosi, nyilvános közterületeken található alkotások ingyenesen tekinthetőek meg, de aki egy fényélményt sem akar kihagyni, azt várják a Fényfesztivál MAX különleges helyszínei, amelyek egy karszalag megvásárlásával látogathatóak.

A fesztivál gerincét alkotó Fény Útja 16 belvárosi és 19 Zsolnay Negyed-környéki helyszínén a látogatók hazai és nemzetközi fényművészek munkáit fedezhetik fel. 

A Zsolnay Negyed és a Kodály Központ lesz idén a fesztivál kiemelt élményközpontja, a teljes terület a Fényfesztivál MAX részévé válik. A karszalaggal látogatható helyszíneken a fesztivál legizgalmasabb installációi kaptak helyet, az interaktív és immerzív alkotások olyan mélységű élményt kínálnak, hogy egy teljes estét is kitöltenek.

A Fény Útja kiemelt vetítéstechnikai partnere: EPSON Magyarország

Epson-Logo

  • Barbakán bástya

    1. Op-Art Kontinuum

    Lumensquad / Pécsi Fényfestő Műhely: Op-Art Kontinuum

    A Lumensquad csapata a Barbakán bástyáján Victor Vasarely munkásságára reflektál. A vetítés központi elem a színek és formák folyamatos, játékos, önmagába visszatérő változása. A színátmenetek, valamint a moiré jelensége egy hömpölygő fényfolyamra emlékeztet minket.

    A mozgó képek óriási analóg vetítőkkel, forgó fénytárcsák által jönnek létre. A vetítést a Szabadkikötő csapatának "Világító Torony" installációja és mini-színpada, valamint bárpultja egészíti ki és teszi még átélhetőbbé a vizuális élményt.

    www.lumensquad.org

    01 - Márton Szuhay

  • Barbakán bástya belső

    2. Barbakán tüze

    2 the sun (DK): Barbakán tüze

    A pécsi történelmi Barbakán őrtornyában lebegő alkotás a középkori kőfalak és a kortárs fény kapcsolatát vizsgálja. A neon színű zsinórokból épülő geometrikus hálózat ragyogó belső magot formál, amely szinte lebeg a torony terében. Az UV-fényekkel megvilágított installáció sötétedés után színes fényponttá alakítja a Barbakánt.

    A cím egyszerre utal a torony egykori védelmi szerepére és a benne izzó fény energiájára. A légmozgás finoman megmozgatja a kifeszített szálakat, így az installáció élővé válik, izzó parázsra, csillagképekre vagy egy kordában tartott lángra emlékeztetve.

    Az alkotás a string art vizuális világából építkezik, amely az Op Art hagyományához hasonlóan a geometria, a ritmus és az optikai érzékelés játékára épül. A vibráló vonalhálók a néző mozgásával együtt folyamatosan változó élményt teremtenek.

    glow-art.org
    https://www.instagram.com/2thesunart/

    02_Barbicans_Fire002 - TogetherWeGlow

  • Civil Közösségek Háza (Szent István tér 17.)

    3. Felemelkedés

    NagyMolnar (Nagy Krisztián & Molnár Csaba): Felemelkedés

    A NagyMolnár művészpáros legújabb fényszobraiból hoz válogatást a Civil Közösségek Házába, amely egyben ízelítőt ad az idén ősszel a budapesti Kiscelli Múzeumban nyíló kiállításuk világából is.

    A kiállítás a fény, a geometria és az érzékelés kapcsolatát vizsgálja: lebegő formák, tükröződések és folyamatosan változó fénystruktúrák vezetik végig a látogatót a tereken. A művek egyszerre építenek a technológia precizitására és a fény érzelmi, meditatív erejére.

    A bemutatott alkotások között kinetikus fényszobrok, geometrikus installációk és spirituális hangulatú munkák is megjelennek. A kiállítás útvonala fokozatosan vezeti át a nézőt az érzéki játékoktól egy egyre elmélyültebb, szemlélődő élmény felé, ahol a fény nemcsak látvánnyá, hanem belső tapasztalattá is válik.

    A NagyMolnár alkotások egyik legmeghatározóbb sajátossága a rétegzettség — nemcsak technikai értelemben, hanem spirituális és érzéki síkon is. A fény médiumként való használata lehetőséget ad arra, hogy a látható világon túlmutató tartományokat is megidézzük. A fény nem csupán megvilágít: feltár, elrejt, átszűr és új dimenziókat nyit meg. Rétegeket hoz létre — fizikaiakat és lelkieket egyaránt. 

    A fény számukra nem pusztán eszköz, hanem metafora: a megértés, a megtisztulás, a szembenézés és a felemelkedés fénye. A sötétség pedig nem ellentéte, hanem szükséges háttere ennek az utazásnak. A rétegek között mozgás — legyen az fizikai vagy lelki — egyfajta zarándoklat, amely során a néző nemcsak a műveken, hanem önmagán is áthalad. 

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    www.nagymolnar.com
    www.instagram.com/_nagymolnar_

    03_Nagy Krisztian

     

  • Cella Septichora Látogatóközpont (Sétatér)

    4. Volume

    1024 architecture (FR): Volume

    A VOLUME egy beltéri audiovizuális szobor, amely a digitális absztrakció és az organikus élet határait vizsgálja. Az egy köbméteres, fényből épülő installáció egymás mögé rétegzett, függőleges LED-felületekből áll, amelyek áttetsző térbeli kijelzőként működnek. A fény mintázatai folyamatosan alakulnak, változnak és eltűnnek a térben.

    A mű szinte élő organizmusként lélegzik, vibrál és pulzál: mozgását egy egyedi szoftver vezérli, amely állandóan változó formákat és ritmusokat hoz létre. A vizuális világot olyan orvosi képalkotó technológiák inspirálták, mint a CT- vagy ultrahangvizsgálatok. A néző így egy láthatatlan test keresztmetszeteit figyelheti meg, mintha egy digitális lény belső struktúrája tárulna fel előtte.

    A VOLUME egyszerre szobor és élő fényfelület, amely a térbeli számítástechnika, a kinetikus művészet és a biomorf vizualitás elemeit kapcsolja össze. Az installáció érzéki tapasztalattá alakítja a tudományos képalkotás világát, miközben arra keresi a választ, hol húzódik a határ az élő és a virtuális között, és hogyan válhat maga a fény is testté a térben.

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    https://www.1024architecture.net
    https://www.instagram.com/1024architecture

    04_VOLUME_08 Square - Pier SCHNEIDER

  • Janus Pannonius Múzeum Igazgatóság udvara (Káptalan utca 5.)

    5. Ír Frekvencia

    Fényszórók Visual: Ír Frekvencia

    ÍR FÓKUSZ

    A Fényszórók Visual csapata egy atmoszférikus fényfestéssel teremti meg az Ír Fókuszhoz kapcsolódó helyszín vizuális környezetét. Az expresszív vetítés erős kontrasztokra, geometrikus formákra és matematikai ritmusokra épül, miközben a kelta motívumvilág, az ír tájak hangulata és a mitológia elemei is megjelennek benne.

    Az alkotás nem konkrét történeteket mesél el, hanem egymásba olvadó mintákon, fénystruktúrákon és absztrakt jelképeken keresztül teremt meditatív, lebegő vizuális élményt.

    www.lightsprayvisual.com

    Támogató: Írország Nagykövetsége

    Ireland-Hungary-web

    05_fenyszorok

  • Kőkert / Martyn - Lantos Múzeum udvara (Káptalan utca)

    6. Porta Analoga

    Porta Analoga Csoport: Porta Analoga

    Ehető-e a fény? Látható-e a hang?

    A mesterséges intelligencia korában egyre fontosabbá válik mindaz, ami emberré tesz bennünket: az érzékeink, a közös élményeink és az egyszeri, megismételhetetlen tapasztalataink.

    A PORTA ANALOGA az érzékek találkozására épülő immerzív összművészeti tér, ahol a vizualitás, a zene és az analóg technikák közösen hoznak létre élő, folyamatosan változó élményt. A projekt középpontjában a közös jelenlét és az alkotás emberi tapasztalata áll.

    A Drukker nyomdaközösség specifikus, írásvetítőkre megálmodott alkotásokat hoz létre, amelyeket a látogatók tetszés szerint, játékosan kiegészíthetnek.

    A kertben kihelyezett PANI színházi vetítőkre pedig 3 további művész komponál nagyméretű üvegdiákat.  A képek hangszőnyegen érkeznek, a tematikus napok során 12 zenei producer és dj fordul meg a pultokban, akik mind Pécshez köthető alkotók, illetve a PTE elektronikus zenei tanszékén tanuló vagy végzett zeneművészek.

    Életre kelnek a múzeum épületei, Pierre Székely szobrai, a Káptalan-udvar és talán egy kicsit közelebb kerülünk egymáshoz is és ahhoz, hogy megértsük: létezésünk pótolhatatlan.

    06_analogarden

  • Zsolnay Múzeum (Káptalan utca 2.)

    7. Oblivion / Seachmalltacht / ᖃᐅᔨᒪᔭᐅᔪᓐᓃᖅᑐᑦ

    Aideen Barry (IE): Oblivion / Seachmalltacht / ᖃᐅᔨᒪᔭᐅᔪᓐᓃᖅᑐᑦ

    ÍR FÓKUSZ

    Az Oblivion ᖃᐅᔨᒪᔭᐅᔪᓐᓃᖅᑐᑦ SEACHMALLTACHT az emlékezet, a veszteség és a kulturális túlélés témáit vizsgálja. A vegyesmédia-elemekből és performatív eszközökből építkező alkotás az ír hárfazene, az inuit torokéneklés, valamint az elnyomott nyelvek és folklór hagyományain keresztül idézi meg azokat a kultúrákat, amelyeket a történelem során megpróbáltak elhallgattatni.

    A műben több alkotó és zenész is közreműködik, akik együtt teremtenek párbeszédet emlékezetről, identitásról és kulturális ellenállásról. Az ír és inuit motívumok a vizuális világban digitális látomásként kelnek életre, egyszerre utalva pusztulásra és megújulásra.

    Az apokaliptikus hangulatú képi világ fokozatosan alakul át elektronikus zenei utazássá, ahol a közösségi élmény, a mozgás és az öröm az ellenállás formájává válik.

    www.instagram.com/aideenbarry

    Vetítéstechnikai partner: Night Projection & EPSON
    Támogató: Írország Nagykövetsége

    Ireland-Hungary-web

    SEACHMALLTACHT

  • Egyetemi Könyvtár udvara (Szepesy Ignác utca 3.)

    8. Kristálykert

    Kanics Dorottya & Vörös Jutka: Kristálykert

    Közösségi fényművészeti installáció és workshop

    A Kristálykert egy szabadtéri, közösségi fényinstalláció, amelyet hajtogatott, kristály alakú világítótestek alkotnak. Az installáció különlegessége, hogy a kristályok jelentős részét a Fényfesztivál látogatóival közösen készítjük el, így a kert a fesztivál ideje alatt folyamatosan formálódik és bővül.

    A kristályok mint szilárd, organikus formák a természet sokféleségét és a föld mélyén rejlő, elbújó csodák varázsát idézik meg. A kristályok egyszerre törékenyek és időtállók: lassan formálódó természeti képződmények, amelyek a fény hatására új arcukat mutatják meg. Áttetsző felületeik és geometrikus szerkezetük a rend és a természetes növekedés különös találkozását jelenítik meg, miközben a bennük felizzó fény egy csendes, meditatív világot teremt.

    A sok villogó, intenzív fényinstallációval szemben a Kristálykert egy nyugodt, meleg fényű, elmélyülésre hívó tér. A kertben elhelyezett több száz kisebb fénylő kristály organikus, labirintusszerű struktúrákba rendeződik, amelyek között a látogatók szabadon barangolhatnak. A kristályok nem zárt falakat alkotnak, hanem finoman vezetett útvonalakat és átjárható tereket hoznak létre, így a kert egyszerre kínál játékos felfedezést és nyugodt szemlélődést.

    A Fényfesztivál ideje alatt délutántól estig workshopok várják az érdeklődőket, ahol bárki elkészítheti saját hajtogatott kristályát. Az elkészült alkotások a fesztivál idejére a közös installáció részévé válnak, a rendezvény végén pedig a résztvevők egy kristályt emlékül haza is vihetnek.

    Alkotók: Kanics Dorottya képzőművész és Vörös Jutka grafikus, iparművész

    08_kristálykert

  • Janus Pannonius utca / Fényszőnyeg

    9. ÁLOM

    Hitka Viktória: ÁLOM

    Ideiglenes valóság fényre komponálva.  

    "We are always running for the thrill of it, thrill of it
    Always pushing up the hill, searching for the thrill of it
    On and on and on we are calling out, and out again
    Never looking down, I'm just in awe of what's in front of me."

    /Empire of the Sun/ 

    Vetítéstechnikai partner: Night Projection

    09_DREAM

  • Széchenyi tér

    10. „Száz lépés” - Út a transz felé

    BENZE: „Száz lépés” - Út a transz felé

    Képzeld el, hogy változó színek és energiák határtalan végtelenségében sodródsz.

    Minden egyes elillanó pillanattal egyre mélyebben oldódsz fel a tökéletes béke állapotában és egy szürreális, tudattágító élményben. 

    A Széchenyi téren álló Gázi Kászim pasa dzsámija (mai nevén Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom) azért kapta a „száz lépés" jelzőt, mert az 1540-es években épült török mecset eredeti mérete hosszában és szélességében is pontosan száz-száz lépés. 

    A „Száz lépés” kifejezés utalhat egy strukturált, 100 napos önhipnózis-programra, amely a szokások megváltoztatását és a személyes fejlődést szolgálja, illetve egy mély relaxációs technikára is, amely lépéseink számolásán alapszik. 

    Vetítéstechnikai partner: Night Projection & EPSON

    Támogató: EPSON

    10_Benze-Hundred Steps

  • Nádor Galéria (Széchenyi tér 15.)

    11. Vasarely 4D

    Hybrid Production: Vasarely 4D

    A projekt középpontjában Victor Vasarely geometrikus és optikai művészete áll, amely a kortárs fénytechnológia eszközein keresztül új, immerzív formában jelenik meg. A Nádor Galéria tere folyamatosan változó vizuális környezetté alakul, ahol a geometrikus formák, fények és árnyékok a néző mozgásával együtt kelnek életre.

    A különböző irányokból érkező fények optikai illúziókat hoznak létre: a formák lebegni, torzulni vagy elmozdulni látszanak, így minden nézőpont új vizuális élményt nyit meg. Az installáció a fényt nem egyszerű világítóeszközként, hanem önálló térformáló elemként használja.

    A projekt egyszerre tisztelgés Vasarely öröksége előtt és kortárs újraértelmezése az op-art vizuális világának. A minimalista, mégis monumentális atmoszférában a művészet, az épített tér és a technológia egységes, érzéki élménnyé kapcsolódik össze.

    Vetítéstechnikai partner és támogató: Harman Professional & EPSON 

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    11_Balazs_Varga_Hybridproduction_mysterious_immersive_light

  • Nádor Galéria (Széchenyi tér 15.)

    12. Binarythm

    Hajdu Gáspár: Binarythm

    Térbeli interaktív audiovizuális installáció, amely moduláris analóg kijelzőkön keresztül vizsgálja az optikai ritmus, az ismétlődés és az audiovizuális érzékelés kapcsolatát.

    A központi, 56×56 pixeles panelt hat kisebb négyzet alakú kijelző veszi körül, amelyek egymással összekapcsolódó vizuális és hangi struktúrákat alkotnak. A különböző méretű modulokon a geometrikus formák ritmikus mintázat mentén pulzálnak, skálázódnak és transzformálódnak.

    A technológia mechanikus, fizikai működése a digitális képalkotás alapegységeit teszi érzékelhetővé. A jelenlévők hatására a kép kattogó, vibráló, moduláris események sorozataként jelenik meg, miközben a panelek egyfajta kinetikus audiovizuális hangszerként működnek. 

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    https://www.gasparhajdu.hu

    12_Hajdu

  • Pécsi Galéria (Széchenyi tér 14.)

    13. Lehetséges tájak

    Palotai Gábor: Lehetséges tájak

    Palotai Gábor Svédországban élő magyar vizuális művész alkotásaiból összeállított válogatás bemutatja a művész sokrétű alkotói munkásságát. Több, mint négy évtizedet átívelő életműve számos médiumot és motívumot ölel fel.

    A lehetséges tájakról szóló kísérleti értelmezései sokféle műalkotást eredményeztek. Műfajokon átívelő, gyakran vegyes technikával készült alkotásai révén művei korunk kiterjedt esztétikai és vizuális kulturális terében teljesednek ki. Ami a pixelek és a grafikai fragmentumok vizuális tanulmányozásaként indult, mára kiterjedt mintakészítéssé fejlődött, amely alapját képezi hatalmas magánmintatárának. Ezek a különböző minták számos alkotásának képezik alapját.

    A Pécsi Galériában bemutatásra kerülő, videóinstallációba rendezett digitális filmjei, animációi a látvány, az érzékelés és a valóság határait feszegetik, egyfajta határátlépések a valós és a virtuális tér között, miközben képrendszerei egyszerre utalnak a Bauhaus vagy Vasarely vizuális nyelvére is.

    Megtekinthető: július 2. és augusztus 23. között 

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    13_Palotai_Landscapes_drifting

  • Színház tér

    14. Liquid Light Show

    Steve Pavlovsky / Liquid Light Lab (US): Liquid Light Show

    A Liquid Light Lab Steve Pavlovsky munkája, aki egy multidimenzionális fényalkotó New Yorkból. Műveinek jelentős része folyadékvetítést, kísérleti médiumokat és kézzel készített, organikus elemeket alkalmaz, amelyek gyökerei az 1960-as évek pszichedelikus fényshow-iban találhatók. Wassily Kandinsky, Thomas Wilfred és a The Joshua Light Show vizuális zenei hagyományait követve Pavlovsky a spirituális és a fennkölt élményt idézi meg.

    Az analóg fény- és időkapcsolatra építve hozta létre a Liquid Light Labet, amely a zene, a természet és az emberi szellem élő, lélegző vizuális kifejezéseként működik.

    Korábbi együttműködései között szerepeltek a Pink Floyd és a Grateful Dead tagjai, olyan zenekaroknak készített egyedi vizuális show-t, mint Paolo Nutini, The Butthole Surfers, The War On Drugs, Dead Meadow, Primal Scream, The Horrors.

    A Fényfesztiválon négy estén át a Tilos Rádió csapatával együttműködésben hoz létre intenzív audiovizuális élményt.

    Történeti háttér:

    A Liquid Light Lab történeti háttere szorosan kapcsolódik az 1960-as évek pszichedelikus fényshow-kultúrájához, amikor az olyan kollektívák, mint a The Joshua Light Show vagy a Brotherhood of Light élő vetítésekkel kísérték a kor ikonikus koncertjeit. Ezek a performatív vizuális kísérletek folyadékokat, festékeket és analóg eszközöket használtak, hogy folyamatosan alakuló, absztrakt képi világot hozzanak létre, gyakran a zenével szinkronban.

    Ez a hagyomány mélyebb gyökerekkel is rendelkezik: a „vizuális zene” eszméje már a 20. század elején megjelent olyan alkotóknál, mint Wassily Kandinsky, aki a színek és formák zenei megfelelőit kutatta, vagy Thomas Wilfred, aki a Lumia műfaján keresztül a fényt önálló művészeti médiumként kezelte.

    A Liquid Light Lab ezt a több évtizedes tradíciót viszi tovább a kortárs kontextusban: Steve Pavlovsky munkája egyszerre tiszteletadás a múlt analóg technikái előtt és azok újraértelmezése. Míg a digitális vizualitás sok esetben a kontrollról és a precizitásról szól, addig ez az irányzat a kiszámíthatatlanságot, a fizikai anyag jelenlétét és az időben kibontakozó folyamatokat helyezi előtérbe.

    Így a Liquid Light Lab nem csupán esztétikai gyakorlat, hanem egyfajta kulturális kontinuitás is: összeköti a pszichedelikus korszak kísérletező szellemét a mai médiaművészet kérdéseivel, miközben alternatívát kínál a digitális képek dominanciájával szemben.

    liquidlightlab.com

    A Színház téri állomás az USA250 megemlékezések része.

    freedom-250-logo_web

    14_Steve Pavlovsky

  • Jókai tér

    15. Pixelbogár

    Kiégő Izzók: Pixelbogár 

    A Pixelbogár egy digitális köztéri szobor, a Kiégő Izzók alkotása, a Zsolnay Fényfesztivál totemállata. Az eredetileg a 2017-es fesztiválra készült installáció az idei ünnepi évadra visszatér Pécsre, hogy újfent a látogatók fölé magasodva hirdesse a fény univerzalitását.

    A minimalista szobor napközben puszta méretével is új perspektívába helyezi a neki otthont adó Jókai teret, az este beálltával azonban megelevenedik a több ezerszeresére felnagyított rózsabogár, és fénnyel tölti meg környezetét. Míg a forma a végletekig leegyszerűsített és távol esik a szokványos reprezentációktól, a szerkezeten elhelyezett pixelvezérelt LED-ek kapocsként csatolják az objektumot Pécshez. Az esténként látható fényjáték az eozin csillogását idézi, miközben a statikus váz dinamikussá és élővé válik. A sok száz egyedi elemből felépülő négymázsás, világító lo-poly bogár repülőről is jól látható, a fesztivál látogatói azonban testközelből is élvezhetik mind a négy napon.

    Zene: Mákó Rozi

    Kiégő Izzók

    A vizuális művészetet, építészetet és műszaki megközelítést ötvöző kollektíva a budapesti underground pezsgő partykultúrjából nőtt ki és azóta is aktív szerepet tölt be a kortárs magyar digitális vizuális művészeti életben. A csoport mindig is nagy hangsúlyt fektetett a nem-lineáris történetmesélés különböző formáival való kísérletezésre. Fényinstallációikban, videó mappingjeikben és vetített, immerzív fénykörnyezeteikben a technikák széles skáláját alkalmazzák, alkotásaik túlmutatnak az öncélú vizuális elemeken. 

    Az elmúlt több mint 28 évben a Kiégő Izzók számos fényinstallációt, díjnyertes épületvetítést, panorámavetítést, színházi és operadíszletet, élő VJ-előadást, zenei videót, rövidfilmet és önálló videóinstallációt készített. Munkáikat fesztiválokon, galériákban és múzeumokban állították ki Európa-szerte, Észak-Amerikában és a Közel-Keleten.

    glowingbulbs.com
    https://www.facebook.com/glowingbulbs/
    https://www.instagram.com/glowingbulbs/

    15_pixelbogar

  • ÁRKÁD Pécs Bevásárlóközpont

    16. Vestigi

    VPM (ES): Vestigi

    A Vestigi egy immerzív audiovizuális alkotás, amely a vizet mint az emlékezet rendszerét vizsgálja — olyan médiumként, amely képes megőrizni ritmusokat, rezgéseket és átalakulásokat az idő során. Részecskeáramlások, hullámok, dinamikus mintázatok és folyamatosan változó organikus formák segítségével a mű egy élő tájat hoz létre, ahol minden állapot az előzőből születik meg, és a felhalmozódásra, változásra, valamint a mozgás folytonosságára épülő vizuális narratívát formál.

    A fény a feltárás nyelvévé válik, láthatóvá téve a víz, az energia és az anyag közötti kapcsolatokat, miközben a hang ennek a folyamatnak érzékeny visszhangjaként terjeszti tovább az áramlás élményét. Ezek az elemek együtt olyan tapasztalatot hoznak létre, amelyben semmi sem tűnik el igazán — csupán átalakul, tovább él, és nyomot hagy maga után.

    Az alkotás július 3., 4., és 5-én már déli 12.00 órától látogatható.

    Támogató: ÁRKÁD Pécs Bevásárlóközpont

    arkad-pecs-logo-feny-utja

    16_VPM Creative Lab

  • Kodály Központ – Hangversenyterem

    17. Isteni geometria

    Those Guys Lighting (LV): Isteni geometria

    A Divine Geometry több mint puszta vizuális alkotás, egy mély, átható élmény. A belső utazások vezetőjeként működik, sok látogatót könnyekig meghat, és gyakran több mint egy órára is magával ragadja őket. Az élmény kulcsfontosságú eleme a kifejezetten ehhez készült, 30 perces hanganyag, amely az elismert lett hangmérnök, Pēteris Pāss közreműködésével jött létre.

    A Divine Geometry a természet komplexitását és harmóniáját vizsgálja. A gyűrű az életet, a természetet és azt a matematikai szépséget szimbolizálja, amely minden élőlényt összekapcsol.

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    Az alkotás július 3., 4., és 5-én már 16.00 órától látogatható.

    17_Those Guys Lighting (LVA) - Divine Geometry _ Isteni geometria

  • Kodály Központ – F08. terem

    18. Bodhira

    Hadihopsasa x Daniel Baer (DE): Bodhira

    A Bodhira egy interaktív, kinetikus fényinstalláció, amely a természeti rendszerek és az emberi beavatkozás kapcsolatát vizsgálja. A 22 mozgatható karral rendelkező, kör alakú struktúra organikus mozgással bontakozik ki változó ritmusokkal és fényekkel.

    Tükröződő felületek, egyenként vezérelhető LED-ek, hang és érintésérzékelők segítségével a látogatók valós időben alakítják a fényt, a ritmust és a hangzást. Az installáció így az egyéni hatóerőre, az együttélésre és arra reflektál, hogy a legkisebb gesztusok is milyen hatással lehetnek a folyamatosan alakuló rendszerekre.

    FÉNYFESZTIVÁL MAX  karszalaggal látogatható!

    Az alkotás július 3., 4., és 5-én már 16.00 órától látogatható. 

    Támogató: Lenau Ház Pécs

    lenau_web200

    18_Bodhira-6 - tau zim

  • Balokány Fürdő bejárata (Zsolnay Vilmos u. 14.)

    19. Vasarely remake

    FényHangÁr: Vasarely remake

    Az interaktív installáció Victor Vasarely op-art világát értelmezi újra kortárs technológiai eszközökkel. A látogatók különleges vezérlőszobrok segítségével alakíthatják a fák lombkoronáira vetített fények színét, formáit és mozgását, így maguk is a mű részévé válnak.

    A két interaktív kontroller olyan formákat idéz meg, amelyeket Vasarely ikonikus alkotásai inspiráltak: az egyik egy budapesti köztéri szoborra, a másik a híres zebramotívumra reflektál. Az érintésekre nemcsak a vetített op-art animációk változnak meg, hanem maguk a szobrok is színes fényreakciókkal válaszolnak.

    A fák lombkoronáin megjelenő mozgó és állóképes vizuális elemek együtt egy különleges, játékos fénytérré alakítják a parkot, ahol a természet, a technológia és Vasarely optikai világa kapcsolódik össze. 

    Az együttműködésről:

    A Kodály Központ és a Zsolnay Negyed között terül el a Balokány-liget, a tó és az egykori fürdő. 

    A Balokány-tó mellett strandfürdő 1853-ban épült, legnagyobb felújításon 1933-ban esett át. A hatalmas népszerűségnek örvendő strand a hatvanas-hetvenes években élte aranykorát, a nyolcvanas évek elején viszont bezárt. 

    2011-ben civil kezdeményezés indult a Balokány-liget rendbetételére, családi és közösségi funkciókkal való fejlesztésére. Számos siker koronázta munkájukat, az utóbbi években felújításon esett át a tószínpad, játszótér épült, legutóbb a legendás Pepita Presszó egy nosztalgikus hangulatú kerthelyiséggel gazdagodott. 

    Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozik a Fényfesztivál, a FényHangÁr és az Aquaprofit Zrt. csapata, hogy a fesztivál éjszakáin régi-új fényében ragyogjon a Balokány Fürdő főépületének borostyánnal benőtt homlokzata. 

    Támogató: Aquaprofit Zrt.

    Együttműködő partner: Balokány-ligetért Egyesület

    19_fenyhangar_vasarely_remake_06 - László Papp Pala

  • Zsolnay Negyed

    20. Elvarázsolt fényerdő

    ZSFF Originals: Elvarázsolt fényerdő

    A Fény Útja állomásain túl idén maga a Zsolnay Negyed is egy különleges éjszakai élmény részévé válik. A fák lombkoronái, az ösvények és a rejtett terek finom fényekkel telnek meg, álomszerű környezetet teremtve az egész éjszakás felfedezéshez.

    Az állomások között barangolva a Negyed lassan egy lebegő, titokzatos fényvilággá alakul át, ahol a természet, az épített környezet és a fény együtt teremtenek egységes, immerzív élményt.

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    03_Zsolnay Negyed - Elvarázsolt fényerdő

  • Zsolnay Negyed – Zeneművészeti Intézet

    21. Video Mapping Workshop

    FÉNYMŰVÉSZTELEP
    PTE MK & MOME MD & EKKE MDI
    Video Mapping Workshop

    A tavalyi nagysikerű video mapping nyomán, amit egy többnapos workshop keretében készítettek a MOME Media Design szakos diákjai, idén is kiemelt projektje lesz a workshop a fesztivál Fényművésztelepének. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának és az egri Eszterházy Károly Egyetem Média és Design Intézetének hallgatóival kibővülve a három egyetem diákjai a fesztivál előtt többnapos közös munka során készítenek vadonatúj animációkat a Zeneművészeti Intézet homlokzatára. A 15 fős csapat idén is egy különleges hangkollázsra komponálja épületspecifikus alkotásait. 

    Workshop vezető: Zádor Tamás / Kiégő Izzók
    Zeneszerzők: Kovács Kingát (aka dj Sanyi) és Salman Ádám

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    21_workshop

  • Zsolnay Negyed – Design és Médiaművészeti Tanszék

    22. Zsolnay Állatkert

    FÉNYMŰVÉSZTELEP
    Bory Tünde
    Zsolnay Állatkert

    A Zsolnay Állatkert egy különleges vizuális utazás, ahol a családi hagyomány és a kortárs grafika találkozik. Bory Tünde a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának végzős tervezőgrafika szakos hallgatója, alkotásainak alapvető inspirációját a szülői ház falai adják: 

    „A Zsolnay Állatkert a személyes múlt és a jelen grafikai víziójának találkozása. Inspirációm alapja édesanyám Zsolnay-gyűjteménye, melyben kiskorom óta csodálom a különféle állatfigurákat. Ez a belső, családi 'állatkert' fonódik össze azzal az élménnyel, amelyet a PTE Művészeti Karának hallgatójaként kaptam, miközben öt éven át nap mint nap áthaladtam a Zsolnay Negyeden.

    A projekt során Victor Vasarely op-art stílusa, különösen az ő ikonikus zebrái adtak iránymutatást. A célom nem a porcelánformák pontos másolása, hanem az állatok lényének és dinamikájának újraértelmezése egy izgalmas, vibráló vizuális játékká, amely modern fénytörésben mutatja be a hagyományt.” 

    Vetítéstechnikai partner: Night Projection 

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    22_borytünde

  • Zsolnay Negyed – Pirogránit udvar

    23. Kinetic perspective

    Juan Fuentes (ES): Kinetic perspective

    Az 1960-as évek optikai művészetének illúziói által inspirált Kinetic Perspective kiindulópontja egy egyszerű elem: egy folyamatosan forgó, kifelé mozgó kör és annak optikai hatása. Az alkotó így hoz létre egy absztrakt, magával ragadó geometrikus formát, amely a mozgás érzetét keltve játszik a látogatók perspektíva-érzékelésével.

    A tizennyolc elemből álló sorozat minden egysége két, szinkronban forgó körből épül fel, amelyek a látogatók szemmagasságában egy eltűnési pont benyomását keltik. A mű aktív részvételre és megfigyelésre hívja a közönséget: a térben mozogva fedezhetik fel a mintázatokat, felvillanásokat és torzulásokat, amelyekből fokozatosan egy rejtett geometria rajzolódik ki.

    https://www.juanfuentestudio.com
    https://www.instagram.com/juanfuentestudio 

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    27_Kinetic_02_Juan_Fuentes

  • Zsolnay Negyed – E78 - Koncertterem

    24. Espills

    Playmodes (ES): Espills

    Az Espills egy szilárd fényből épülő dinamikus szobor. Lézersugarak, lézerszkennerek és robotikus tükrök segítségével készült, inspirációját pedig a kristályos formák világa adja. A levegőben lebegő geometrikus alakzatok absztrakt módon idézik meg az anyag átalakulását a káoszból a rend felé. A por kristállyá válik, majd erodálódva ismét homokká lesz. Minden vizuális megjelenés saját hangdizájnnal egészül ki: a szonifikációs algoritmusok a fényt zenévé alakítják, teljessé téve ezt az alkímiai tájat.

    https://www.playmodes.com

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    28_espills

  • Zsolnay Negyed – E78 - Kemence Galéria

    25. Közös fekvencia

    FÉNYMŰVÉSZTELEP
    EKKE Média & Design Intézet
    Közös Frekvencia

    A Kemence Galéria tereiben az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Média és Design Intézetének hallgatói és oktatói közösen mutatják be audiovizuális munkáikat. A különböző generációk és alkotói nézőpontok találkozásából létrejövő művek a fény, a mozgókép, a tér és az érzékelés kapcsolatát vizsgálják.

    A kísérletek során a hang képpé alakul, a látványból hang képződik — játék az elemekkel, az érzékeléssel és a helyspecifikus lehetőségekkel. A kiállítás a tanárok és hallgatók közös hullámhosszán születő alkotói tér lenyomata: rezonanciák, átfedések és együtt gondolkodó médiumok találkozása.

    Az egri hallgatók munkái a galéria falain túl is jelen lesznek a fesztivál különböző helyszínein. Váli Lívia és Erdős Bence a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar hallgatóival közösen mutatják be munkáikat a Negyed ritkán látogatott tereiben, míg Váli Lívia és Mihók Dóra munkája az m21 Galéria csoportos kiállításának részeként egészen nyár végéig látható. 

    Alkotók:
    Erdős Bence
    Ferenczy Regő Pálos
    Lévai Hanna
    Mihók Dóra
    Morvay Péter Márk
    Váli Lívia
    Szilágyi Rudolf

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    EGER_KKE_MDI_fenyfeszt

  • Zsolnay Negyed – Jégverem

    26. L1NK

    Nagy Ágoston: L1NK

    A L1NK egy audiovizuális installáció, amely a tér, az emlékezet és a digitális kapcsolódások működését vizsgálja. A mű négy darab LED-mátrixból és a hozzájuk kapcsolódó hangrendszerből épül fel, ahol algoritmusok által vezérelt fények, mozgások és hangok folyamatosan változó mintázatokat hoznak létre.

    A pixelek és hangok egymásra reagáló rendszere egy absztrakt, hálózatszerű világot idéz meg, ahol a memória és az információ nem statikus formában létezik, hanem élő, folyamatosan alakuló struktúraként. Az installáció a mai digitális környezet működésére reflektál: arra a világra, ahol a kapcsolatok, adatok és asszociációk sokszor fontosabbá válnak a hagyományos térbeli tájékozódásnál.

    A LED-panelek és hangmodulok közös rendszerben működnek, reagálnak egymásra, erősítik vagy ellenpontozzák a másik mozgását és ritmusait. Az így létrejövő audiovizuális tér egyszerre idéz meg technológiai hálózatokat, mesterséges intelligenciát és organikus, önszerveződő folyamatokat.

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    https://entangled.tools
    https://www.instagram.com/0xstc
    https://x.com/_stc
    https://bsky.app/profile/entangled.tools

    31_Agoston Nagy

  • Zsolnay Negyed – Ginkgo tér

    27. Planetáris kert

    Grafoscope: Planetáris kert 

    A fekete-fehér és a neonfényben úszó növényi felületek egyszerre idézik meg a futurisztikus tájépítészetet és a pszichedelikus vizuális kultúrát.

    A Planetáris kert egy olyan installáció, ahol a természet és az optikai geometria egyetlen szürreális tájjá olvad össze. 

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    26_grafoscope

  • Zsolnay Negyed – m21 Galéria

    28. Percepciós Terek - Hommage à Vasarely by Light

    Percepciós Terek - Hommage à Vasarely by Light
    Lighthouse Egyesület és vendégalkotók csoportos kiállítása

    A Percepciós Terek című kiállítás a fényalapú, digitális és geometrikus kortárs művészet eszközein keresztül vizsgálja az érzékelés működését és bizonytalanságát. A bemutatott munkák olyan vizuális helyzeteket teremtenek, amelyekben a tér nem adott struktúraként, hanem a tekintet, a mozgás és az érzéki tapasztalat által folyamatosan formálódó jelenségként áll elő.

    A kiállítás a geometrikus absztrakció örökségét kortárs technológiai környezetben értelmezi újra: fény, ismétlődés, algoritmikus rendszerek és optikai elmozdulások segítségével kérdez rá arra, hogy hogyan érzékeljük a valóságot, és milyen szerepet játszik a néző a kép létrejöttében. A Percepciós Terek a látást nem passzív befogadásként, hanem aktív, testi és időbeli tapasztalatként értelmezi.

    Résztvevő művészek:
    Battha Gáspár ● Besnyő Dániel ● Harsányi Réka ● Kálmán Mátyás (mao) ● Katona Kati ● Kitzinger Gábor ● Kovács Ivó ● Papp Pala László ● Szilágyi Csilla és még mások

    Kurátorok:
    Fekete Vali ● Heckler Krisztina ● Pusker Péter

    A Lighthouse Egyesület 2020 óta egyesíti a fény kulturális és spirituális dimenzióit kutató művészeket és szakembereket. Küldetése, hogy Magyarországot a fénykultúra nemzetközi központjává tegye – megőrizve a tudományos és művészeti örökséget, miközben elősegíti az innovációt és az együttműködést a kortárs művészet és technológia területén.

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    23_m21

  • Zsolnay Negyed – Labor

    29. Cascade

    Marc Vilanova (ES): Cascade

    A vízesések olyan infrahang-frekvenciákat bocsátanak ki, amelyek létfontosságúak bizonyos madárfajok tájékozódásához, mivel vándorlásaik során iránytűként használják ezeket. Az iparosodással járó zajszennyezés azonban napjainkra veszélybe sodorta ezt a természetes navigációs rendszert.

    A Cascade című alkotás különböző vízesések infrahang-felvételeit próbálja megszólaltatni apró hangszórókon keresztül, amelyek valójában nem képesek ilyen mély frekvenciák kibocsátására. A rezgések azonban működésbe hoznak egy optikai szálrendszert, amelyen keresztül a hang szinte „lezuhan”, és fényfüggönnyé alakulva teszi láthatóvá a hanghullámokat, egy alternatív hallgatási élményt teremtve.

    Az installáció megkérdőjelezi az ember érzékelésének határait, és elmozdít bennünket abból a nézőpontból, amely szerint az ember „minden dolgok mértéke”. A rezgések nemcsak hallhatók, hanem láthatók, tapinthatók és a bőrön keresztül is érzékelhetők, így a mű több érzékszervre ható tapasztalatot kínál.

    A Cascade a más élőlényekkel való kapcsolódás és az együttérzés fizikai élményét hangsúlyozza, miközben fénylő szálai arra emlékeztetnek bennünket, mennyire fontos megőrizni a természet gyakran láthatatlan, mégis nélkülözhetetlen folyamatait.

    https://marcvilanova.com
    https://www.instagram.com/marcvilanova.studio

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    24_Cascade by Marc Vilanova

  • Zsolnay Negyed – Planetárium

    30. Brazil fulldome válogatás

    Leticia RMS & Carol Santana & Victor Valentim & VIGAS (BR): Brazil fulldome válogatás

    A Zsolnay Fényfesztivál idén egy különleges brazil válogatást mutat be fulldome formátumban, a PULSAR Fulldome Festival és a Festa das Luzes együttműködésében.

    A vetítés négy olyan alkotó munkáit vonultatja fel, akik mozgóképpel, hanggal, fénnyel és immerzív környezetekkel dolgoznak, miközben a kupolateret az érzékelés, az elmozdulás és az audiovizuális élmény különleges helyszíneként értelmezik újra.

    A válogatás kurátora VIGAS brazil művész, akinek munkái a fényinstallációk, ideiglenes architektúrák, audiovizuális rendszerek, valamint a művészet, a tudomány és a természet kapcsolódási pontjait kutatják.

    Az együttműködés célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a különböző kulturális közegeket, és új bemutatkozási lehetőségeket teremtsen a Brazíliában készülő immerzív alkotások számára. A projekt találkozási pontot nyit különböző művészeti szcénák, érzékenységek és fényélmények között.

    A partnerség révén a Zsolnay Fényfesztivál, a PULSAR és a Festa das Luzes tovább erősítik azt a nemzetközi hálózatot, amely a fényművészet, a digitális alkotás és a fulldome formátum kibővített lehetőségei köré épül.

    Együttműködő partnerek:
    PULSAR Fulldome Festival
    Festa das Luzes de Joinville

    Részletes program:

    Leticia RMS: Sagrado Selvagem

    A természet, az álmok és a kozmosz világán átvezető érzéki utazás, ahol a vadon a szépség, a misztikum és az átalakulás helyszíneként jelenik meg. Az immerzív vizuális tér a természet erejét és spirituális atmoszféráját idézi meg egy meditatív audiovizuális élményben.

    Carol Santana: Nixi Pãe

    Az alkotás az ősi tudás és az amazóniai őslakos hagyományok inspirációjára épül, a látható és láthatatlan világ kapcsolatát kutatva. A Huni Kuin közösség szent italáról elnevezett mű belső víziókat, emlékeket és tudatállapotokat idéz meg immerzív képi világon keresztül. Az amazóniai felvételekből építkező munka az ember és természet közötti spirituális kapcsolódást helyezi középpontba.

    Victor Valentim: 3Lôas

    Fulldome rövidfilm Naná Vasconcelos brazil ütőhangszeres művész előtt tisztelegve. A ritmus, a térhangzás és az immerzív vizualitás az afro-brazil zenei kultúra erejét és spirituális mélységét idézi meg. A film egyszerre emlékmű és érzéki audiovizuális utazás a zene, az emlékezet és az identitás világában.

    VIGAS: Photosphere

    Audiovizuális utazás a Nap világába, amely valós űrből származó adatokból, generatív vizuális mintákból és kozmikus hangokból épül fel. A mű a fény, az energia és az élet kapcsolatát érzéki, meditatív élménnyé alakítja. A generatív képek és az űrből rögzített hangok egyszerre idézik meg a Nap fizikai erejét és spirituális jelentését.

    https://www.instagram.com/festadasluzesoficial
    https://leticiarms.com
    https://carolsantanavj.com
    https://victorvalentim.com
    https://studiovigas.com

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    25_Photosphere

  • Zsolnay Negyed – Játszótér

    31. Csillagterasz

    FÉNYMŰVÉSZTELEP
    MOME Média és Design
    Csillagterasz

    A Zsolnay Negyed egyik különleges pontján a megszokott tér új arcát mutatja meg: ahogy leszáll az este, a hely játékos, fényből szőtt világgá alakul. A nappal ismerős formák ilyenkor átlényegülnek, és egy olyan közeggé válnak, ahol a látvány és az érzékelés folyamatosan változik, és mindig tartogat valami felfedeznivalót.
    A teret a MOME Media Design BA2 szakos hallgatói keltik életre, akik a fény és a digitális vizualitás eszközeivel kísérleteznek: egyszerre rejtenek el és emelnek ki a részleteket, új rétegeket adva az érzékeléshez. A felületek, mintázatok és formák a sötétben kezdenek igazán működni, finoman elmozdítva a valóság határait.
    A játszótér olyan világgá alakul, ahol a fény, az interakció és a képzelet találkozik, és ahol mindenki résztvevővé válik.

    Tervező hallgatók:
    Bács Borbála
    Balogh Bökény Levente
    Barát Borbála
    Barta Imola
    Bodoky Bence
    Fehérvári Laura Liza
    Fekete Sára
    Gál Zsolna
    Holics Hanna Médea
    Kelemen Antónia
    Madarász Liza Móna
    Márton Emese
    Matolcsi Mara
    Mocsár András
    Szabó Mátyás
    Váry Levente
    Vass Roland

    Oktató:
    Bodóczky Antal

    Szakvezető:
    Pálfalusi Attila Viktor

    Projektmenedzser:
    Tóth Brigitta
    Molnár Júlia Dóra

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható! 

    https://mome.hu/hu/kepzesek/media-design-ba

    32_jatszoter_MOME

  • Zsolnay Negyed – Bóbita Szabadtéri Színpad

    32. Korridor

    Kenyeres Rudolf & Kolozsvári Ákos: Korridor

    Interaktív installáció, amelyben kézmozdulatokból valós időben születik kép és hang. Az algoritmikusan ismétlődő és finoman zsugorodó formák egy végtelen, pulzáló folyosó illúzióját keltik.

    A látogatók nemcsak szemlélők, hanem a tér aktív alakítói: a vizuális és auditív rétegek szorosan összekapcsolódva egyetlen, immerzív élménnyé állnak össze.

    Az installáció Victor Vasarely Vonal-periódus című munkáját idézi, de a statikus kompozíciót élő, folyamatosan alakuló rendszerré formálja. A visszacsatolási hurok révén egy egyszerű alapstruktúra végtelen variációja bontakozik ki a néző kezei között. 

    https://www.behance.net/ruidruid
    https://www.instagram.com/ruidruid

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    33_Rudolf Kenyeres

  • Zsolnay Negyed – Üvegház

    33. Flux

    Kőrös Attila Márk: Flux 

    A Flux egy audiovizuális fényinstalláció, amely a kozmológiai jelenségek értelmezését absztrakt térélmény formájában vizsgálja. Az installáció elméleti kiindulópontját a fehér lyuk hipotézise adja, amely az általános relativitás elméletből levezethető modellként a fekete lyuk időben megfordított párjaként értelmezhető. Míg a fekete lyuk elnyel, a fehér lyuk kizárólag kibocsát: anyagot, energiát és fényt.

    Az installációban a kör alakú vetítőfelület nem tárgyként, hanem eseményszerű felületként jelenik meg. A hátulról vetített, generatív audiovizuális tartalom nem narratív képeket konstruál, hanem egy folyamatos kibocsátás érzetét hozza létre. A fény nem koncentrálódik és nem tűnik el, hanem kifelé irányuló, dinamikus folyamatként működik, mintha maga a tér keletkezne a felületből.

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    https://www.instagram.com/korostuncsi

    34_Koros_Attila_Mark_web

  • Zsolnay Negyed – Griff terasz

    34. A kertek alatt

    Koros Design Studio: A kertek alatt 

    Mi jut eszedbe, ha azt mondjuk: virágoskert? Milliónyi szín és árnyalat. Édes, mennyei örömöt idéző illatok. Nyugalom és a természet csendje méhek zümmögésével. Gyermekkor. Menekülés a hétköznapokból.

    Ez az installáció pontosan ezeket az érzéseket és emlékeket szeretné felidézni. Egy olyan helyre visz, amely mintha elfeledett lenne, még sincs messze. Talán a nagymamád kertjébe, vagy egy mezőre, ahol egykor békét és elégedettséget éreztél. 

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    https://korosdesign.com

    35_Koros_Design_Studio_ A_kert_alatt

  • Zsolnay Negyed – Zsolnay Negyed

    35. Fedezd fel!

    FÉNYMŰVÉSZTELEP
    PTE MK Fénykurzus hallgatói
    Fedezd fel!

    A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatói idén tavasszal egy fényművészeti kurzus keretei között a digitális művészetek határterületeit kutatták: hogyan képes a fény átalakítani a teret, megváltoztatni az érzékelést, vagy éppen láthatóvá tenni azt, ami a hétköznapokban rejtve marad.

    Az itt született munkák most a Zsolnay Negyed kevésbé ismert udvaraiban, szegleteiben jelennek meg. Félreeső terekben, falak között megbújva, váratlan sarkokból felvillanva hozzák létre saját atmoszférájukat. Ezek az installációk nem egyszerűen berendezik a helyszíneket, hanem finoman átírják azok funkcióját és hangulatát. 

    Alkotók:
    Artner Igor Olivér
    Barna Bence
    Sgroi Cristiano
    Horváth Viktória
    Kelemen Márton
    Kincses Alíz
    Komlósi Máté
    Varga-Vallyon Máté
    Nagy Bálint
    Székely Márton Tamás
    Szilágyi Barbi
    Varró Ákos
    Váry Péter
    Velki Gábor

    Projektvezető: Kelemen Márton

    FÉNYFESZTIVÁL MAX karszalaggal látogatható!

    29_pte_mk