Az oldalainkba ágyazott Google Adwords kódja marketing célokra, valamint a Google Analytics kódja a látogatottság méréséhez sütiket használ.

Adatkezelési szabályzat Elfogadom

Holland Fókusz

2023. július 6. és 9 között a Zsolnay Fényfesztivál a magyarországi Holland Nagykövetséggel együttműködésben Hollandiát látja vendégül nemzetközi fókuszprogramjában. Az országot, melynek titokzatosan ragyogó természetes fényei és azok pillanatszerűségének megragadása évszázadok óta folyamatos inspirációs erővel bírnak a művészek számára. Az országot, melynek jellegzetes, szüntelenül változó felhős-fényes égboltját és a különböző fényhatások által egyedi színárnyalatokban tündöklő tájait legendás, világhírűvé vált festők örökítették meg. Az országot, ahol a fénysugarak különleges látványvilágok megteremtésére ihletnek. Ahol a kortárs fényművészetet ma is inspiráló, jelentős technológiai kutatások indultak útnak, és ahol számos optikai találmány született.

A Holland Fókusz eseménysorozat látogatói a Fény útja mellett az Apolló Moziban, az utcaszínházi előadások és családi workshopok sorában is találkozhatnak holland alkotásokkal és produkciókkal. Napközben az érdeklődők a Fénybütykölde tárgykészítő foglalkozásán sötétben is praktikusan használható reflektív biciklidíszeket készíthetnek a legendás holland kerékpároskultúra népszerűsítésének jegyében. A Nagy Lajos Gimnázium udvarára adaptált Szöcskék című előadás az ember és az élő növényzet kapcsolatának kölcsönhatásaira hívja fel a figyelmet természetes közegükből kiragadott gyeptéglák segítségével: a Circus Katoen duó a természet ellenállóképességét és sebezhetőségét szimbolizálva mozgatható és manipulálható tárgyakká alakítják őket a nézők szeme láttára.

PRESS photo2 - Grasshoppers - ŞMatija_Smuk

A Wonderkamer csoportos kiállítás a Civil Közösségek Háza tereit avatja a kortárs holland fényművészet alkalmi rezidenciájává a Rotterdamban élő és alkotó magyar médiaművész, Szakács Zalán kurátori koncepciója mentén, aki az Apolló Moziban Nikos ten Hoedt zeneszerzővel közös Phantasmagoria című audiovizuális performanszával is bemutatkozik. A Live Av Sets sorozat keretében fellép Mákó Bori médiaművész és Mákó Rozi zeneszerző-sound designer is, aki többek között a Hágai Királyi Konzervatórium sonology szakán folytatott tanulmányokat. Falling című live setjükben egymásra reflektálva invitálnak meditatív nyugalmat sugárzó fiktív tájakra és zajmezőkre.

3.2 LED Wormhole_web

A mozi nagytermében megrendezett Fényfórum interaktív prezentációi, a Wonderkammer Artis Talk előadásai, valamint a Pieter-Rim de Kroon és Maarten de Kroon által rendezett Dutch Light (Holland Fény) filmjének magyar nyelvű vetítése pedig a holland fényművészet inspirációs témáit járják körül. A Holland Fókusz egyes programjai és a különböző látványvilágok sora izgalmas, több érzékszervet is aktivizáló utazásokra kalauzolják a fesztivállátogatókat.

dutch-light-scene-1

Désirée Bonis, Hollandia budapesti nagykövete két alkalommal is tiszteletét teszi Pécsett: a Zsolnay Fényfesztivál első estéjén részt vesz a megnyitó ünnepségen, a záró napon pedig többek között ő fogja majd kézbe adni a Zsolnay Light Art Mapping verseny egyik győztesének díját.

HOLLAND-new-logo-1