A darab egyetlen, magányos, a társadalom peremére szorult embert követ, egy csavargót, aki nem mond ki szavakat, mégis beszél hozzánk: a testével, mozdulataival, pillantásával.
Ez az előadás tudatosan ad nevet és hangot azoknak, akik a való világban többnyire névtelenek és láthatatlanok: a hajléktalanoknak, a kitaszítottaknak, a „semmivé vált” embereknek.
Nacho Rey utcaszínházi előadása érzékeny, finom eszközökkel szól az empátiáról, és az elfelejtett emberi méltóságról.
